Reggel 6:30kor indultunk anyuval Budapest Népligetről. A busz időben kiért a reptérre, ahol mindenki tök jófej volt, és egész hamar átjutottam az összes kapun. A ryan kicsit késett indulással, viszont 15 perccel hamarabb Edinburghben voltunk, szóval bőven behozták. Tök jó volt a repülés is, mert nem voltunk túlzsúfolva, és találkoztam Mikeal, aki másodéves és valami bioborzalmat hallgat. Edinburghben elég undi idő fogadott, itt viszont most süt a nap:) A reptéren felvettek a St Andrews Directesek, meg kaptunk vizet, skóciás kitűzőt meg egy pay and gos sim kártyát, mondjuk olyan szolgáltatóé, akikről az életben nem hallottam, úgyhogy annak még utána kell olvasni.
Az ideút is mókásan zajlott. Megismerkedtem egy szlovák lánnyal és egy fiúval, akik szintén Albanysek. Aztán felvett minket egy öreg bácsi, akinek olyan akcentusa volt, hogy majdnem sírva fakadtam, de ari voltJ Viszont nem tudta, h mi hol van:D Megállt New Hallnál (egy szállás, ahova senki nem ment a buszból) aztán győzködtük, h nem, ez nem a University Hall (ahova mentek páran) Utána végülis GPSel eljutottunk Albanyba, és átvehettük a szállást. Kaptunk egy netkábelt, egy IT guideot, csomo programfüzetet, meg egy karszalagot, amit nem vehetünk le amíg nincs matriculation cardunk (kb jövő hét vége) mert hát addig nem tudjuk igazolni, hogy St Andysek vagyunk.
A szoba tökjó, elég tágas, és úgy van kialakítva, h ne zavarjuk nagyon egymást, pl a két szekrény paraván a két ágy között.
Szobatársam: a szlovák lány, akit a reptéren ismertem meg, és akivel amúgy egy gépen is jöttünk:D
Nappalink nincs, viszont van egy hatalmas konyhaétkezőnk, meg egy szép tágas fürdőnk. Igazából minden csudijó, és a lakótársak is egész okésak, bár egyet még nem ismerek:D
7:30kor lesz Official welcome, ahol a Wardenünk mond egy s mást, és utána lesz vmi kis party, úgyhogy ennyi mára:)